Csapdák
„A hadicselben a látszat úgy működik, mint a valóság."
Clausewltz
Tudták, hogy jön, ezért mindenhová lerakták a csapdákat. Mikorra az utolsót is élesre töltötték, éppen landolt a csillaghajó.
Kultúrának semmi nyomát nem találta, de kíváncsisága nem engedte üres kézzel elmenni. Megkezdte a kutatást, kirakta gépeit és apró műszereit. Még egyetlen konkrét gondolata sem volt.
A csapdák hallgattak.
A műszerek mértek és gyűjtöttek, mértek és gyűjtöttek. Gépeivel bejárta a tájakat, ügyes masináival még a talaj alá is bekúszott, minden réteget átkutatott. Egyre több adata volt, mindent elemzett. De semmilyen teóriát nem alakított még ki.
A csapdák hallgattak.
Egyre több adat gyűlt össze, ám nem lehetett őket rendesen értékelni, mert egymásnak is ellent mondtak. A műszerek összezavarodtak, gépeivel már nem tudott mit kutatni. Agyába gyanú fészkelt.
A csapdák hallgattak.
Csökönyös volt és fogadalmat tett, ha talál egyetlen lakót ebben az elátkozott világban. hát annak majd megmutatja. Még nem tudta hogyan, de biztos volt benne, hogy emlékezetesen gonosz dolgot fog cselekedni.
A csapdák felkészültek.
Már csak két dolog éltette a napok egyhangúságában, a kíváncsiság és a gonoszság. Száz variációt talált ki és vetett el. Egyiket sem találta elég szörnyűnek. Mert itt akarta hagyni az emlékét. Meg akart fizetni azért, mert megvárakoztatták, összezavarták, megszégyenítették. Most nem érdekelte a szabályzat és egyéb kötöttség. Egyedül volt és el volt keseredve. Hogy mit mond, majd ha visszaérkezik, az most nem érdekelte. Mert ott már csak azt fogják tudni, amit ő mond, mert ott ő lesz a mérték és az igazság.
A csapdák működni kezdtek.
Szörnyek ültek minden kabinban, a motorok kénes lángokat fújtak felé. Kocsonyás vér tapadt a falakhoz. Mindent bizonytalanság lepett el.
Egy reggel arra ébredt, síkos szörny fekszik mellette, mélyvörös nyelvével mellébe hatol. Sikoltva szakadt ki belőle a lélegzet. Rohant végig a folyosókon. Az ajtók, mint denevérek lebbentek el útjából. Az irányítófülkében egy óriási kígyó egy másikat zabált fel éppen. A vörös nyelvű szörnyeteg mögöttük vigyorgott. Vissza akart fordulni, de azután másként döntött. Bármi áron is, de el innen!
Elhatározására a lények elenyésztek. De ha egy pillanatra is eszébe jutott ezt megmásítani, még ocsmányabb csúszómászók bújtak elő.
A csapdák teljes intenzitással működtek.
Nem érdekelte már semmi, csak el innen minél messzebb. Hajóját amilyen gyorsan csak tudta, viasza vitte a csillagok közé.
Mindenki fellélegzett, a csapdákat eltették máskorra. A mezők kizöldültek, újra nyíltak a virágok és a szellők ismét régi, édes dalokat dúdoltak.
A csapdák nyugodtan várták idejüket, mert a Világegyetem és a Gonoszság végtelen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.