Apatikus Firkász

Edna Teller:

A FEKETE KAPU

 A világegyetemben nincsenek kiválasztott helyek. Lehet hogy ez ontológiai vagy filozófiai igazságnak megfelel, de a valóság az egészen más! Tomas a hajába túrt. Mikor az emberfia itt ül a nőgyógyászat várójában, akkor nem hisz az ilyen nagy igazságokban. Főleg ahogy a nők végignéznek rajta. Pedig Lya már bent van az orvosnál. És látták is, hogy vele jött. Persze vele jött... igen mintha Lya nem volna felnőtt. Pedig az, de mennyire. Bár elég sokat kellett kapacitálni, hogy jöjjön el az orvoshoz. Hátha az valami megoldást tud? Mert a szupermarket után... De Lya arra hivatkozott, hogy az nem a nőgyógyászokra tartozik, meg egyébként is a környéket katasztrófasújtottnak nyilvánították, és ő is úgy futott mintha őt sújtotta volna a legnagyobb csapás. Bár Tomas azt gondolta, hogy van abban valami, hiszen haszna soha nem lett a kívánságaiból, vágyaiból, csak mindig csapás csapás után.

 Rendszertelenek voltak a gondolatai, pedig érezte, ha egyszer sikerülne őket egy kicsit is összeszedni, biztosan megtalálná a megoldást. Persze megoldás, ő mindig hitt benne, de azért nem volt minden ennyire egyszerű. Most itt volt ugyan az alkalom a gondolatok összeszedésére, mert semmi sürgető dolga nem akadt. Az pedig, hogy a nők hogyan néznek rá, istenem, hát meg lehet szokni. Nem akkora ritkaság egy férfi a nőgyógyász várójában.

 Tehát valahol az elején kellene kezdeni. De hát hol is volt, vagy volna az eleje. Talán a két gömbvillám? Vagy inkább, hogy Lya mindig igen aktív volt szexuálisan? Tomas nem nagyon tudott összehasonlításokat tenni, mert más nőkkel nem sok dolga akadt. Hiszen egészen fiatalon megismerte Lyát és azóta egy pillanatra sem panaszkodhatott. Sem a mennyiség, sem a minőség miatt. Minek menjen az az egér világgá, aki egy tele éléskamrába ásta be magát? Esetleg a csömörtől, de Lya arra is érzékeny volt. És akkor a minőséget helyezte előtérbe. Mint mondogatta: Mindent a fogyasztóért. Hát a fogyasztó úgy testileg, mint lelkileg ki volt elégítve. Lehet ez is kiindulási alap, - Tomas megdörzsölte a halántékát, - de akkor ő inkább a gömbvillámokra gyanakszik. És nem is egy, hanem mindjárt kettő! Az egyik csodás ibolya kék, a másik pedig rubin piros. Ezt Lya mondta, pedig neki fejlett színérzéke van. Tomas legfeljebb az egészből annyit vett észre, hogy új a fazon. De a kis felesége mindég új és újabb dolgokkal lepte meg. Ő pedig örült. Istenem, de rég is volt, már legalább egy hónapja. Először még csak csak összefeküdtek. De az első kis műszaki bolt után Tomas elbátortalanodott. Maximum utána már csak egy kisebb simogatás...

 Lya panaszkodott is, de hát nagyobb volt a félelem, mint a vágy. Nevetve mondta, akkor mit csinált volna, ha nem két gömbvillám, hanem mondjuk kis zöld emberkék csapata? De Tomasnak a gömbvillámok is elegek voltak. Pedig tényleg milyen hülye cikket lehetett volna abból kanyarítani, hogy valakinek az agyába, de nem csak az agyába, hanem sokkal közelebb... szóval egy csomó ufonauta. Ha tömegesen jöttek volna, hányadik típusú kapcsolat is lett volna? Persze a két gömbvillám után sem hívtak újságírókat. Bár Lya ajánlgatta. Tomas figyelmeztette, hogy akkor nem az arcfelvétele fog az újságba bele kerülni.

Lya arra hivatkozott, hogy viszont olyan szép az új fazonja, hogy megérdemelne egy fotót. És újra megmutatta az "ő kicsiny bogarának" az új fazont. De a kicsiny bogár csak pár forró simogatásra méltatta. És akkor tűnt fel Tomasnak, hogy az egyik oldalnak vörös a másiknak pedig kék árnyalata van. Na nem kifejezetten, csak mintha halványan lesminkelték volna.

 A gondolattól kezdett felébredni benne a vágy, Lya teste után. Zavartan körbenézett, és az egyik fiatal nő rögtön vette is az üzenetet. Csábosan rá mosolygott, és még az ajkait is megnedvesítette. Istenem hát ennyire látszik rajtam? - rémült meg Tomas. Inkább vissza a logikus gondolatokhoz.

Valahogyan végére kellene járni az ügynek. De még minden nagyon zavaros. Pedig biztosan van megoldás. A gömbvillámokról azt mondják, hogy egy másik világ, vagy dimenzió küldöttei és egészen más univerzumokkal vagy a mi univerzumunk más tájaival, idegen dimenzió részeivel vannak kapcsolatban. Lehet, hogy itt van a megoldás, csak logikusan be kell cserkészni? Lya gyönyörű combjai, - Tomas nagyot nyelt, de most nem mert felnézni, - a gyönyörű combok között a kozmoszra nyíló kapu? Tiszta őrület, vagy inkább egy buggyant science fiction. Persze a valóság már sok furcsaságot produkált. És akkor az univerzumban tényleg vannak kiválasztott helyek. De ez az egy most őtőle egészen el van zárva. Bár érdemes volna próbálkozni vele. Egyre jobban feltört belőle a kívánság. El is jutott az elhatározásig, ha baj nélkül haza érnek, akkor próbát tesz. Tudta, Lya nem fog ellenkezni, sőt...

 Istenem, de szép is lesz. És megint érezte tudat alatt, hogy baj lesz. Az a finom nyomás a tarkójában. Istenem Lya megint nem tud ellenállni valaminek! Vagy esetleg csinos a nőgyógyász? Akkor legjobb lesz felkészülni a menekülésre. A sejtelem kezdett lassan valóságossá válni. Már nem csak ő hallotta, érezte azt a finom vibrálást, ami a bajok kezdetén szokott jelentkezni, hanem a többiek is. Az ajaknyaldosós is felnézett, és körbe figyelt. De a többiek is. Olyan volt, mint valami alig hallható hang, amit inkább érezni lehetett.

Istenem ha Lya megint? Tomas idegesen felállt, és éppen járkálni kezdett volna, mikor kinyílt a rendelő ajtaja és a kissé zilált Lya slusszant ki rajta. Mint egy csínytevő gyerek. Az arcán látszott a kifejezés, a "nem is én voltam" riadt mosolya. És Tomas tudta, most legjobb gyorsan eltűnni. Minden attól függ, mi maradt meg a rendelőben. Belekarolt feleségébe, és a figyelő szemek sugarában elhagyták a várószobát. Mindenki felé küldtek egy mosolyt. Olyanok voltak, mintha Lyát valami nagy bajból mentette volna ki az ő férjecskéje. Pedig Lya a bajt maga mögött hagyta.

 Mikor kívül voltak, szinte hadarva beszámolt Tomasnak, mi is történt bent a rendelőben. Ő arról ugye nem tehet, hogy a nőgyógyásznak olyan aranyos és izgató kis bajsza volt. Meghogy olyan szépen mosolygott. Lya mondta neki, hogy nem is kell felülni neki a vizsgálatra, mert szóban is el tudja mondani a problémáját, de "képzeld el, a kis buta azt hitte, szégyenlős vagyok. Mondtam neki, hogy baj lesz, de ő azt mondta, csak ne legyek ideges, minden meg fog oldódni, csak majd ő megnézi. Mondtam neki, ha itt valaki ideges lesz az Ő. De nem hitt nekem, láttad volna, hogy milyen ideges lett, mikor ott állt meztelen az üres rendelőjében a két cserép kaktuszával, meg a tócsában ficánkoló halaival. Mert tudod az akvárium üvege is." Tomas tudta. Már csak arra volt kíváncsi, volt-e a rendelőben telefon, és hogyan voltak kartonok megoldva? Lya boldogan bevonszolta egy sötét kapualjba, és össze-vissza csókolta. "Hogy te mennyire racionális vagy mókuskám, - dicsérgette, - nélküled én... Igen telefon volt, és komputeres volt a kartonnyilvántartás. Persze az óta minden csak volt. Hiszen a doki is meztelen és a rendelő is. Tudod, minden itt van." Kacéran a két combja közé mutatott. De a dolgok rossz irányt vettek, mert egy idős nő pont akkor jött kifele az utcára s csak úgy sütött a szeméből a felháborodás. Nem mondta, de minden szavát tisztán lehetett hallani. "Hogy ezek már fényes nappal, és nem ismernek sem istent, sem embert." Ezt mindketten látták a szeméből, de csak mosolyogni tudtak rajta. Tomas arra gondolt, milyen érdekes volna, most elmondani, nincsen semmi probléma, a hölgy a felesége, és ők most itt nem is...semmit. Bár ha jobban bele gondolt... Fel is ajánlotta Lyának, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tűnjenek el a környékről. Menjenek haza, mert neki most nagyon de nagyon... Lya azonnal kipattant a kapu alól, és mint mindég, most is pillanatok alatt kerített egy taxit. Már röpültek is hazafelé. Mikor útközben cicásan a férjéhez bújt, az hálásan visszasimogatta. Csak akkor lett kissé ideges mikor Lya megjegyezte, hogy a sofőrnek nagyon kellemes az ősz barkója. "Te őrült, - fedte meg, - azt akarod, hogy autó nélkül maradjunk a legnagyobb forgalom közepén. Hogyan tudnál elszámolni a helyszínelő rendőrnek??" Lya igazat adott neki, és figyelem elterelés véget, a mellszőrét kezdte simogatni. Tomasnak ez kifejezetten jól esett, és fellélegzett, mert tudta, hogy a taxis megmenekült. Csak még abban nem volt biztos, hogy ha hazaérnek, vele mi lesz? Mert abban biztos volt, hogy mi lesz előtte, meg közben. De hogy mi várható utána, az homályos volt számára.

 - Látod, hogy nem is dőlt össze a világ, és még neked is megmaradt mindened? - Lya felkönyökölt és Tomasra mosolygott. - Tudtam én, hogy feleslegesen félsz. Azt is tudhatnád, nekem nem elég a kicsi simogatás, én sokkal erősebb és hosszabb dolgokra vágyom, vágytam is mindég.

- Szabad kezével nyugtatólag simogatta a férfit - tudom te még arra is gondoltál közben, hogy az a sok minden ami ott bent eltűnt törni fogja... kis csacsi. Én úgy érzem, azok a dolgok, tárgyak, azok valahova nagyon messzire mennek. Talán túl a mindenségen. - Álmodozva a plafon felé mutatott, majd keze mint fáradt madár a férfi ágyékára hullt.

- Tudod, nekem az egészből semmi hasznom. Sem a szupermarketból, de a hifi boltból sem. A nőgyógyász pedig kimondottan fiaskó volt. Még szerencse, hogy a kaktusza meg a halai megmaradtak.

- Meg az is, hogy csak az élettelen dolgok tűnnek el, és előtte szinte mikroszkopikussá válnak. Mert ha nem így volna akkor már rég nem lennél. Esetleg gyilkosságért is elit...

- Te mindig rémeket látsz. Nem történt még semmi végzetes, csak tárgyak tűntek el, azokból pedig van a mi világunkban elég, talán sok is. És ha én egyszer megkívánok valamit. - Lya vágyakozva nyújtózott, mint egy kacér macska…

- Tudod...

- Tudom, az orvost is, meg a taxist is, még szerencse, hogy őket nem tudod eltüntetni..

- Nem is azért kívántam meg őket, hogy eltűnjenek. De nagyon édes volt a nőgyógyász, ott állt meztelen. Tudod szerencse, hogy a férfiaknak nincsenek melleik. Vagy legalább is nem arra nevelték őket, hogy azok is szégyellni valók. Mert szegénynek amennyire hosszú és fimon keze volt, mindkettőt csak a lába közé tudta szorítani. A kis irigy, pedig megnéztem volna neki. Tudod, én egy kicsit....

- Nem is kicsit, - fordult felé Tomas - Inkább kicsit nagyon! És most mit szólnál egy ....

- Ne is mondd ki úgy is tudom, arra gondolsz, hogy a tudás anyja, meg aztán már elég régen volt, és nekem is nagyon hiányzott. - Apró csókot nyomott a saját ujjaira, majd a férfi szájára tapasztotta. De keze nem sokáig maradt ott, lassú kalandozásra indult. Nem is sokára megtalálta, amit keresett.

- Arra gondoltam, mi volna ha a nyaralós pózt csinálnánk? Tudom, neked kicsit fárasztó, de én kimondottan odavagyok érte.

- Jó! - Egyezett bele a férfi. Most a legkevésbé az aggaszt, hogy valami fárasztó volna a számomra. – Tomas arcán aggodalmas mosoly suhant át.. - Csak arra kérlek, közben rám koncentrálj, nehogy megint valami baj legyen, mert azt nem venném a lelkemre. Csak engem kívánj, és akkor talán nem lesz semmi baj. Én meg feláldozom magam a jó ügy érdekében.

- Szegény pici mártírom, - simult hozzá Lya forrón – te milyen áldozatkész tudsz lenni. A lábát nevetve a férfi vállára tette. Majd hallgatva Tomas figyelmeztetésére, minden idegszálát és indulatát a férfinak szentelte. Meg persze forró ruganyos testét is. Szemét nyitva hagyta, nehogy a gondolatai elkalandozzanak. Nem látott sokat. De azok a szuperközeleik amit a férfi a szeme elé tett, igen izgatok voltak!

 Mindketten ráhagyták testüket, lelküket az extázis hullámverésére. Csak arra gondoltak, mindez soká tartson, akár örökké!

 Izzó vonzás húz magához, - Érezte Tomas, - Lehelete mint forró ködök ölelnek, burkolnak. Vad fények lobbannak idegeimben. Lábak, csípők, keblek vadsága és megnyugvása. A test apálya dagálya, a hús fonódásai. A szívek éjszakája a nap fénye felé lobog. Az összes világokon át, minden dimenzión túlra. Aztán már nem is gondolkodott, csak érzett, és érzékei röpítették át a végtelenen. Lya vad bódulatra szánta testét lelkét. Szinte szétoszlott, mint arányló csöppek, csillogó kövek között. Csókolta Tomas testét, mintha az nem is test, hanem egy buja virág lett volna. És a forró messzeség vonzotta egyre tovább, és egyre messzebb. Kék páraként szállt fel a távolban, és még azon is túl. Túl a létező világokon, oda ahol az álmok élnek. Aztán többre nem emlékeztek. Elbódultak, bele aludtak a gyönyörbe. Sokáig pihentek mozdulatlanul egymás mellett, nem is tudták kettejük közül ki ébredt hamarabb. De aztán Lya érezte, mindaz ami eddig történt lehetett ugyan álom, de valami volt benne. Valami, amit üzenetnek is fel lehet fogni. Mintha valaki szólt volna hozzá. Ez a valaki nem Tomas volt. Fejét felemelve kicsit bódultan szétnézett a szobában, és azonnal fel is ébredt. A szoba már nem az volt, ahol eddig hitte magát. Csak a puszta falak voltak, és ők is a padlón feküdtek. Mindennek, használt, idő koptatta kinézete volt. Mintha már évszázadok óta feküdnének itt! Hirtelen úgy érezte, nem ismeri meg azt a világot ami körülveszi. Zavartan és lassan felállt. Odament az ablakhoz. Kint a táj változatlan volt. Csak valahogyan a körülötte levő lakás... Soha nem szerette a panel méhkaptár jelleget, de most még idegenebb volt számára. Ahogy nézte maga körül a nagy ürességet, Tomas is felébredt. Ő viszont azonnal átlátta, hogy mi történetet.

 - Úgy látszik, már az sem segít, ha csak rám gondolsz! Most ugyan mi minden tűnt el? Eltűnt miközben én...?

- Ne szomorkodj, sopánkodj, inkább nézzünk körül, mi is történt valójában. Csak kapok magamra valamit. - És mint az igazi nők most ébredt rá, hogy valójában milyen nagy is a baj. Most elmondhatta volna, hogy '"Nincs egy rongyom, amit felvegyek" és ez valóban fedte a valóságot. De nem csak egy rongya nem volt, de semmi egyebük sem. Mikor oldalazva megközelítette a függönytelen ablakokat, látta, hogy függönyök máshol sincsenek és az ablakok mögött ugyan csak meztelen emberek mozgolódtak. Most hasított bele igazán, mi is történhetett.

- Most mit csin....?

- Látod nekem is ez a problémám, még csak ki sem tudunk menni. Tomas a többi házat nézte - Úgy látom a környéket ugyan csak katasztrófa sújtotta. A mi katasztrófánk!! - Kétségbe esve fogta a fejét - Látod nem kellett volna megpróbálni, nem kellett volna...

- Ne légy már annyira gyerek, ha nem most és nem ez történik, történt volna valamikor, valami más, és akkor most az miatt sopánkodhatnánk. Hidd el nekem sem öröm. Most mit csináljak? - Karját széttárva állt a szoba közepén.

- Hát mondjuk azt amit a többiek. Gondolom, nem akarsz kirohanni az utcákra és jajongva kiáltozni, hogy te vagy a bűnös. És ne mondd nekem, hogy nincs mit felvenned. Látod itt azért maradt valami. - Egy finom fehér fátyol darabot emelt fel a földről és Lya felé nyújtotta.

- Ez arra sem elég, hogy ezt a kártékony jószágot betakarjam vele. Esetleg ha a homlokomra tűzöm, mint a bánat fátylát! - Ahogy mondta úgy is cselekedett. A finom fehér anyagfoszlányt a homlokához illesztette. Tomas csak azt látta, úgy áll ott az üres szoba közepén, mint egy szobor, akibe villám csapott. De remélte, nem gömbvillám! Szinte görcsösen szorongatta a homlokán a fehér anyagot. Majd kinyitotta a szemét, Tomasra nézett, mondani akart valamit, de csak a fejét rázta meg. Újra a homlokára szorította azt a valamit, és megint transzba merevedett. Tomas csak döbbenten figyelte, mert ilyennek soha nem látta még Lyát. Várta, talán ő is meg tud valamit.

 Aztán Lya fáradtan leeresztette a kezét, és tétován Tomasra nézett. Mondani akart neki valamit, de meggondolta magát, és csak az egyre kisebbedő anyagdarabot nyújtotta felé. Tomas ösztönösen a homlokához szorította, szinte megszédült. Hirtelen valami kiragadta abból a valóságból ahol volt, és átrepítette a mindenségen. Ott volt valahol, egy helyen aminek a méreteit nem tudta érzékelni, és azt sem, hol is van. Csak azt érezte, mindent elönt a szemét, és ő egyre szorongatottabb helyzetbe kerül. Orrfacsaró szagokat érzett, és egyre jobban szorult valamilyen irányba, és minden porcikáját átjárta a kiszolgáltatottság. Néha áthullámzott rajta: menekülni! De már nem volt hova. Fintorogva közelebb ment azokhoz az undorító dolgokhoz, amik baját, kiszolgáltatottságát okozták. De nem ismerte fel őket, csak undorodott tőlük. De a valamikori Tomas igen. Erőlködve ugyan, de ráismert a dolgokra. Azok a tárgyak voltak amiket Lya eltüntetett. Minden ott volt hiánytalanul. Lassan betöltve egy teret, aminek ugyan nem látszottak a falai, de érezte, egyre jobban összeszűkül a sok tárgy miatt. Mikor már mindketten igen rosszul érezték magukat, - Tomas is, meg akinek a testét birtokolta - hirtelen vörös figyelmeztető sugár villant. Tomas megesküdött volna, ez nem csak figyelmeztetés, hanem felszólítás is valamire. De sajnos azt ami közeledett felé, már nem tudta felismerni. Csak érzések! Valami hosszú kemény, és rugalmas. Mellé a figyelmeztetés, nem szavakban, hanem érzésekben. Ez a valami vissza tudná fordítani a folyamatot. Csak azt nem tudta kinézni, mi az a valami ami közeledik. Majd a kép darabjaira hullt, és Tomas a szobában találta magát. Kezével végigsimított a homlokán, de ott már nem is volt nyoma a fehér anyagnak. Izzadságnak annál inkább. Nagyot lélegzett, de még mindig úgy érezte, álmodik. Bár tudta, hogy az előbbi nem álom volt. Ő tényleg ott volt, és azok a tárgyak is. Meg az a valaki aki annyira ki volt szolgáltatva a sok sok kacatnak.

- Te érted ezt? - Lya fel sem tételezte, esetleg ő valami mást láthatott. Természetesnek vette, hogy mindkettőjük álma, vagy az a valami, ugyan az és ugyan olyan volt.

- Most akkor hogyan segítsünk neki? - Kérdően nézett Tomasra, mintha neki kellene tudni a választ, de legalább is valami megoldást.

- Hát ehhez azt kellene tudni... Mond neked a vörös villanás utáni tárgy mit jelentett? Mert engem emlékeztetett valamire, csak azt nem tudom mire. Idegesen dörzsölte a homlokát, de onnan nem jött elő semmi értelmes ötlet. - Hiába, - gondolta, - jobban oda kellett volna figyelni. De hát az adás most már ismételhetetlen. Próbálta felidézni a képeket, de az a valami sötét háttér előtt jelent meg, és maga is fekete volt. Inkább csak arra emlékezett, hogy rugalmas is, meg kemény is. De puha is. Obszcén gondolata támadt, de nem volt olyan állapotban, hogy nevetni tudjon az ötletén. De komolyan sem lehetett venni. Biztosan nagyon fáradt, meg ki is vannak az idegei. Ez a hülye helyzet is...

Hogy az ember mibe tud bele keveredni! Csinálni kellene valamit csak azt nem tudta, hogy mit, miért, és főleg hogyan!

* * *

 Tomas most talán legjobban a nőgyógyászokat utálta. Nem mindet csak azt az egyet, aki felismerte Lyát és bejelentette a rendőröknek is. Mert az elképzelhető, hogy a fél lakótelep kiürítése után azért nem lehetett megúszni a dolgokat. Hiába voltak ők is egy üres lakásban, és pont annyira meztelen, mint a többiek, azért előbb utóbb csak gyanút fognak az emberek. Azt már csak a hangszórós kocsiból hallotta, ami este megállt a kiürült lakótelepen, hogy a hatóságok forró nyomon dolgoztak. Persze nem volt a hírekben semmi konkrétum, csak ködösítések. Inkább csak arról beszéltek, ami már megtörtént. Említették a szupermarketet, meg a műszaki boltot. Sőt volt olyan, aki kihasználva a lehetőségeket, ugyan csak Lyára akarta fogni a kárát, de ezeket a rendőrség gyorsan kiszűrte. A lakótelepi "elimináció" után nagy erőkkel indult meg a nyomozás.

 Tomas kínjában vigyorgott, hogy milyen előkelőek tudnak lenni, mindég kitalálnak valami hangzatos kifejezést, csakhogy a valóságról ne kelljen semmit sem szólni. Adunk a dolognak, történésnek, valami nevet, és azzal már majdnem minden meg is oldódott. Elimináció! Ezzel minden meg van magyarázva. Persze a valóságos történteket igen csak nagy köd és homályosítás vette körül. Mindenki beszélt és nyilatkozott, de semmi konkrétum. Csak annyi, hogy a rendőrség megtalálta a felelősöket. Felelősök! nem is igaz, mert mikor Lyával együtt ő is be akart szállni az autóba, nem engedte. Azt mondta a kis izgága nőgyógyász, hogy őt nem ismeri, de Lyát határozottan felismerte. Pedig Tomas arra hivatkozott, hogy az eliminátor egyik alkatrésze nála van. De Lya megnyugtatta, nem lesz semmi baj, csak várja őt meg türelemmel. Mikor Tomas nem akart megnyugodni, egy csók ürügyén a füléhez hajolt, és bele súgta. "Mit gondolsz meg tudok én kívánni egy rendőrt is, és láttam már igen jóképű börtön őröket is." De Tomas nem volt valami vidám hangulatban, inkább csak kínosan mosolygott. Bár tudta, értette, Lya mit akar vele közölni. Hogy ne féltse, hiszen a "fegyver" továbbra is a birtokában van.

 Sajnos a hatósággal való találkozás mindég kínos, ez pedig kimondottan az volt. A rendőrség emberei teljes hivatali díszben, még a nőgyógyász is ünnepélyesen kipöttyenve. Ők meg csak úgy natúran. De a rengeteg meztelen között, az a pár ruhás volt a feltűnő, és biztosan nekik is csak azért volt ünneplőjük, mert a hétköznapló eltűnt! Becsületükre legyen mondva, gondoskodtak ruháról, és már úgy érkeztek, hogy Lyának hoztak egy szép kosztümöt, és neki is valami egyszerű nyári ruhát. Nagyon udvariasak voltak. Leginkább olyan emberek benyomását keltették, akik csinálnak valamit, de maguk sem hiszik, hogy tényleg úgy vannak a dolgok mint ahogy látszanak. Aztán Lya elment, ő pedig itt ül, és alig van elfoglaltsága. A nagybátyja hozott neki egy zsebrádiót, meg egy öreg tv-t, csak fekete fehér. Hozott pár ruhadarabot is meg pokrócokat. És minden nap háromszor megállt a lakótelepen a katonaság és élelmiszert oszt az embereknek.

 Mindenki elemi csapásról beszél, és azt mondják a bennfentesek, hogy Lyát is csak azért vitték el, mert ő többet tud. Még azt is kitalálta valaki róla, hogy meteorológus. Hát meg kellene szakadni a röhögéstől. Tomas pedig ül és nézi a tv-t, meg hallgatja a híreket. És gyűjti az újságcikkeket. Az evésen alváson kívül ez a legjobb szórakozása. Minden nap a témára vonatkozó összes cikket próbálja megszerezni, begyűjteni. Már a szomszédok is értesültek erről a szenvedélyéről. Szerencsére ők egyéb dolgokról nem tudnak, mert akkor már lehet, meglincselték volna. Aránylag nagy a nyugalom a házak között. Ellopni senkitől semmit nem lehet. De azért rendőrök cirkálnak éjjel, nappal. A nemzetközi szervezetek gyorsan és hatásosan megszerveztek mindent. Van ruha és élelem. Mindenki eljár dolgozni, és van közlekedés is. Tomas még telefont is kapott, azon beszél minden nap Lyával. Persze nem ő hívja, hanem előbb egy nagyon hivatalos hang felcsörgeti őt, és már előre meghatározza hány percet beszélgethetnek. De azért jólesik. Lya mindig nyugtatgatja. Közben mindketten próbálnak rájönni, hogy mi is lehetett az álom végén az a valami, de még mindig nem sikerült. Sőt Lya figyelmeztette, ne is erőlködjön, mert ő úgy járt, hogy már azok a képek is elhalványultak az erőlködéstől, amik az elején még világosak voltak. Az utolsó beszélgetésben pont azt jelentette be, már csak arra emlékszik, hogy kemény fekete és vastag. Bár ezt a kutatóknak is elmondta, - merthogy ugyan titokban, de serény kutatás is folyik, - de azok sem lettek okosabbak. Egyesek a mélyhipnózist ajánlgatják, mások viszont óva intenek, így aztán folyik a tudományos élet. Lya megnyugtatta, ő jól van és nagyon kedvesek vele. Minden olyan mint egy első osztályú szállodában, csak nagyon őrzik. Tomas mondta neki, gondoljon arra, hogy ő egy kiváltságos és nagyon gazdag milliomos. Lya nevetve válaszolta, ha bele gondol, hogy a műszaki bolt, a szupermarket, és a telepi bank bevétele is oda lett, akkor neki tényleg van elég rendesen vagyona. Legfeljebb a trezor furcsább és biztonságosabb, mint az átlag. Ezen mindketten nevettek. Azt persze tudják, hogy minden beszélgetésüket rögzítik, de ezt meg lehet szokni.

 Tomasnak tehát újságcikkek gyűjtésével telnek napjai. Bár egyszer nagyon ideges lett, mert egyik este beállított hozza egy ember. Először még azt hitte, hogy valakit keres és eltévedt. De kiderült, hogy újságíró. Olyan ügyesen csinálta dolgát, nem rontott ajtóstól a házba, hogy ő ez és ez, meg ettől és ettől a kiváló nagypéldányszámú laptól van. Nem. Óvatosan csinálta. Annyira óvatosan, hogy Tomas majdnem lépre ment. Még idejében visszatűrte magába a kikívánkozó szöveget. Szerencséjére Lya pont akkor hívta fel, ez megmentette. Elbúcsúzott az újságírótól és kellő módon sajnálta, hogy nem tud neki semmit sem mondani. Meg arra is hivatkozott, hogy vidéken él a felesége és most kap tőle telefont, ugye az magánügy. Az újságíró ígérte, máskor majd eljön, de szerencsére azóta sem zaklatta. Bár nemrégen megtudta Lyától, hogy ő is bent van ugyanott ahol Lyát is vizsgálják. Kikapcsolták, mint mondta, mert esetleg sokat tud, még majd valami bajt kavarna.

 Tehát marad a kedvenc szórakozás a cikkek vagdosása, és gyűjtése. Egyre tetemesebb lesz a gyűjtemény. Néhány kimondottan briliáns példány egészen bevésődött az eszébe. Ugyanis ahogy az idő előre halad annál több valódi részlet kerül napvilágra. Az a szerencse, hogy a valóság sokkal fantasztikusabb annál semhogy el tudnák az emberek hinni. De azért vannak sokan, akik még színezik is. Kedvenc cikkének már a címe is telitalálat: A PÁKOSZTOS MACSKA. De azt hiszi, az újságíró nem gondolta teljesen komolyan, amit leírt. Pedig elképzelhetetlenül a közepébe talált a dolgoknak. Ő mindig is pletykalapot szerkesztett, és a stílusa miatt, senki nem veszi komolyan ami az újságban megjelent. Aztán vannak para-psichologiai értekezések.

Nagyon érdekesek, de lehet, még az sem érti aki írta. Tomasnak legjobban a DIMENZIÓKAPU tetszett. Csak a cikk szerzője azt nem tudta, hogy az a kapu hol is helyezkedik el. Az apró színesek pedig kimondottan gyöngyszemek. Némelyiket fejből tudja. Mikor nagyon magányosnak érzi magát ezeket böngészi lapozgatja, és nem mondható hogy vékony lenne a gyűjtemény.

 A valóság néha elmélázik és akkor izgalmas dolgok történnek. Kikapcsol, a logika a világ elkezd bolondul viselkedni. Vagy talán az az igazi természete, csak mi nem ismerjük? Mert a rend mögött ott lesz a káosz, és ha a valóság nincs résen beleburjánzik napjainkba mint egy rákos sejt.

 A tudósok most dolgoznak egy megoldáson, amely parancsot ad a "rákos sejt" megsemmisítésére. De ezek a tudósok most nem az orvosok hanem a fizikusok. Az Európai Részecskegyorsítóban nagy energiájú és eddig ismeretlen töltésű sugarakkal kísérleteznek, hogy behatolhassanak a valóságba és nyakon csípjék az előmerészkedő Káoszt. És tovább ebben a tudományos hangnemben, mintha az újságíró tudna valamit. Pedig még csak nem is találgat, csak volt egy flekkre felhívása a szerkesztőtől. Most ez a legérdekesebb téma. Hát akkor erről kell írni

 Még szerencse, hogy a nőgyógyászt is begyűjtötték, ezt Lyától tudja, mert az csakugyan izgalmas részleteket tudott volna elmondani. Vagy talán annyira megijedt, meg zavarba jött, hogy csak annyi maradt meg az agyába, hogy Lyát felismerje? És persze vannak azok akik mindenben üzletet látnak. Még nem tudják, hogy mi is a baj, de már áruljak ellene a biztos védelmet. "A NEW DIOR" cég újfajta ruhát hozott forgalomba, ami garantáltan véd az eliminációtól. A ruha szivárványszín, hogy a fény teljes skáláját magába ölelje. Aki beöltözik, és értékeit is a ruha alatt tartja az védve van, nem csak mindenféle sugárzástól, de az eliminációtól is. A ruhához sisak is jár, aki ezt felteszi teljesen másképpen látja a világot, mint eddig, és ez a sisak ami fekete fehér csíkos, még tovább fokozza a védelmet. Persze a ruha többrétegű és egyéb hatások ellen is véd. Még az is lehet, hogy divat lesz belőle, hiszen az emberek minden marhaságra képesek. Ekkora védelem mellett az a potom összeg, ami pár autó ára, szinte említésre sem méltó. A biztonság mindenek felett. Tomas azon gondolkodott, megnézné ezt a ruhát egy következő "bevetés" után. Hiszen minden elmélet próbája a gyakorlat..

 Aztán egy pletykalap kivágása került a kezébe. Ezek mindég közelebb jártak az igazságokhoz, mint a tudományos halandzsák. Tomas arra gondolt, hogy valahonnan fülest is szerezhetett az illető, mert célozgatások voltak ugyan de elég közel a valósághoz. A cikk írója abból a régi mondásból indult ki, hogy minden az körül a bizonyos női testrész körül forog, és most is megint az van a központban. Lehet, hogy a kozmosz kulcsa, az új tudomány bölcsek köve egy női comb között rejtőzik? így tovább hasonló modorban. Tomas arra gondolt, hogy valaki fecseghetett. Vagy a pénz, vagy a téma furcsasága csábíthatta. Mert vannak emberek akik ha valami furcsasággal találkoznak nem bírják magukban tartani a történetet. De a következő telefon után Lya megnyugtatta, hogy az újságírót is begyűjtötték. De nem is ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy most a vizsgáló bizottság nem tud dönteni a mélyhipnózis mellett, vagy a másik választás, hogy újra és kísérleti körülmények között meg kellene ismételni azt amit akkor ők ott a lakótelepen. Bár Lyának egyikhez sincsen kedve. Nagyon kifárasztották a vizsgálatok, és legszívesebben elmenne világgá. A hipnózistól nem csak ő ódzkodik, de egyes tudósok is, mert nem lehet előre megmondani mi fog bekövetkezni. Van aki az egész tudományos telepet félti. Bár az a másik kísérletre is rámehet. Ezért Lya úgy döntött, ha Tomasnak is kedve volna, ő inkább a másik kísérletet választaná. Ha már úgy is baj lesz, legalább a körülmények legyenek kellemesek. Hiszen a mélyhipnózis esetleg csak pár tudóst izgatna fel.. Tomas ezen elgondolkodott, de aztán arra az eredményre jutott, hogy Lyáért és az ügyért mindent. Bár lelki szemei előtt megjelent amint egymás mellett fekszenek és közben milliónyi kábel gyűrűzik rajtuk. Hát a világ, meg a tudomány előre haladása!.. Meg persze már régen voltak együtt.

 Ez annyira elgondolkodtatta, hogy hamar álomra hajtotta a fejét, és Lyárol próbált álmodni. De azért a valódi alvás elég nehezen ment. Lassan mosódtak át az újságcikkek badarságai az álom képeibe. Látta maga előtt Lyát, mint egy hegyet ahogy egy űrkikötő betonján magasodik. De a magasodás az csak képletes volt, mert a test ugyan tényleg hatalmas volt, de feküdt. És a különböző nemzet űrhajósai felsorakoznak előtte, és Lya választ közülük, hogy ki is utazzon. Majd a választott, szikrázó ködökben eltűnik. Már Tomas is ott állt a sorban és integetett a hegy Lyának, hogy vegye észre, mert ő nem csak utazni akar, de kívánja is. Lya ránézett és tudta, most ő a kiválasztott. Elindult a kilövés helye felé. Hosszú, előbb fényes majd ködös folyosókon ment végig, míg valami csillogó hullámzáshoz nem ért. Nem tudta, hol van, de nagyon boldog volt. Olyan boldog mint talán születése előtt. Aztán a hullámzásba egyszerre mellé sodródott valaki, ő is boldog volt. Az a furcsa idegen lény akivel egyszer már találkozott, de most nem szorongás sugárzott belőle, hanem boldogság és a szabadság érzése. Tágas tér vette körül, amiben mintha furcsa mozgó szobrok lettek volna. Tomas nem tudta mit ábrázolnak, csak azt, hogy nagyon szépek és ezért ő is boldog volt. Aztán a lény integetett, mintha megköszönt volna valamit. A képek szétfoszlottak, vagy talán ő aludt el mélyen?

 Igazán mélyen alhatott, mert arra ébredt fel, hogy már nem a szobában van a pokrócokon. Lya ott volt mellette, és még valaki. Azt a valakit nem ismerte, de egyenruhás férfinek látszott. Mikor jobban megnézte fekete volt. Rendőr, börtönőr, vagy akár terrorista. Megpróbálta valahogy gyorsan kiverni az álmot a fejéből, megpróbált ébren körbenézni. De sok mindent nem értett, és ez zavarta. Csak dörgölte a szemét, leginkább azért, hogy időt nyerjen. Lya mindezt látva a segítségére sietett.

- Nem kell félned, most már minden megoldódott. Aminek el kellett menni elment, és mi mindent visszakaptunk, esőstől! Ekkor ő is észre vette, hogy egy hatalmas törmelék halom, vagy inkább hegy közepén vannak. Itt ugyan minden tiszta volt, de körbe maga volt a káosz. Mikor kissé felébredt, először is megcsókolta Lyát, aztán megpróbálta tisztázni, hol is vannak. De megint az asszony sietett a segítségére.

- Nyugodj meg, már minden megoldódott. Az idegen megkapta, amit akart.

- Azt a nagy vastag kemény feketét? Egyáltalán mi volt az? Mert nekem soha nem volt tiszta. Gyanakodva végignézett a hatalmas fekete férfin. - Neki volt olyanja?

 - Igen, de nem az amire mi és mások is gondoltak. Csak egy nagy gumibot, el nem tudom képzelni, hogy annak a valakinek ott miért kellett. Még sok minden van itt, amit nem lehet, de talán nem is szükséges megérteni. Ha körbe nézel, láthatod, mindent visszakaptunk. Nagy ugyan a rendetlenség, az egész támaszpont ráment a dologra, de gondolom, minden hiánytalanul itt van. Az épületek nem bírták, de a környék sem, tudtam én, hogy még egy megkívánás kell és akkor jön az "elimináció". Cinkosan elmosolyodott. Egészen jó szó, eztán majd intim esetekben ezt fogom használni. Nem gondoltam ugyan házasságtörésre, dehát tudod, hogy az én kívánságaim... bár most igazán rád gondoltam, dehát ez a szegény fiú volt csak itt. Engem őrzött. Aztán tudod, milyen gyorsan szoktak a dolgok bekövetkezni? Most is gyorsan következtek. Már mindent érteni vélek, csak azt nem, hogy te hogyan kerültél ide ilyen gyorsan. Úgy látszik igaza volt egy újságírónak, aki azt írta, hogy egy teljesen új világ küszöbén állunk.

 Tomas elmosolyodott, mert elképzelte azt a küszöböt. És arra gondolt, ha hazamennek és kicsit meg nyugszanak a dolgok át is lépi. És nem csak egyszer, de sokszor, sokszor egymás után. Hiszen az ember feladata az új világok megismerése