Apatikus Firkász

Thomas Engraver:

Eros feedback

 Nem hittem Jasonnak, pedig bizonygatta, hogy ő nem csak látta, de a szélét érezte is. Már, hogy a széle, ezen azt kell érteni, ő talán nem merült bele annyira, vagy az a valami vele nem foglalkozott. Beljebb voltak még képek, érzések, de oda nem tudott eljutni, mert így is nagyszerűnek tartotta. Arra gondoltam, megint ugratni akar. Mert szerette az ugratásokat, és amikor valaki elhitte komolyan előadott őrületeit, akkor széltében-hosszában mesélte, hogy még ennyi műszaki érzéke sincs az illetőnek. És főleg én voltam a szenvedő alany, mert másokkal nagyon gonoszak tudunk lenni.

 Amikor Dávid nyaggatta a számítógépet valami megoldásért, még akkor is arra gyanakodtam, hogy Jason őt is beszervezte, mert egyik-másik ugratását nagyon körültekintően ötlötte ki. Úgy döntöttem, inkább kételkedem, semmint valami kozmikus blődlibe beugrassanak.

 Az igazi meggyőzés az volt számomra, amikor az egyik hajnalon - már persze a hajnalt itteni módon kell érteni -, tehát hajnali sétaként elindultam a bal kettes folyosón. És mit látnak álomittas szemeim? Meg is dörzsöltem őket, biztos, ami biztos. Norman settenkedett végig a folyosón. Ez nem is volt furcsa, hiszen mindenkinek lehetnek görbe útjai, és odamegy ebben a repülő kócerájba, ahova akar. Ő most a tat irányába ballagott. És egy maga által barkácsolt sámlit vitt a hóna alatt. Műfából öntött sámli. Hát ezt nem lehet megérteni. De eszembe jutott, hogy a megfelelő magasság nagyon fontos. Gondolom, ő is Dáviddal számoltatta ki, mert esküdött rá, hogy a levett EEG középső sávjából mindenkinek meg tudja mondani a neki megfelelő magasságot. Nekem is ajánlotta a szolgáltatását, de én még mindig ugratásra gyanakodtam.

 De hát Norman, akinek nem volt humorérzéke! Ő az, aki mindent halálosan komolyan vett, ezért senki nem merte belevonni semmilyen tréfába. A halálos komolyat szó szerit lehetett venni, főleg a verés után. Ápoltam én egy-két embert, aki nem hitte, hogy Normannak csakugyan nincs humorérzéke.

 És most itt ment előtte, hóna alatt a sámlival. És ami a precizitás teteje: a sámli lábai be voltak centizve. Pedig istenemre Dávid félt annyira a veréstől, feleslegesen nem ült volna oda a műszer elé, és nem ad méretet Normannak. Mert ha nála nem működik a dolog, a magasságos kozmosz legyen mindenkihez kegyelmes. Mert utána nem lehet semmire sem hivatkozni, csak a kötözésre nálam a betegszobán, két robot segítségével! Akkor pedig csak van valami, valami, ami nem lehet ugratás. Ez pedig akkor tiszta őrület!

 Most el kellene menni Jasonhoz és pontosan megtudni tőle mindent. Vagy elindulni óvatosan Norman után, és saját szememmel meggyőződni a dolgok állásáról. De hát hogy venné az ki magát, hogy a hajódoktor settenkedik valaki után, aki sámlival a hóna alatt megy valahova... Hivatkozhatok arra, hogy én orvos vagyok, de ha Norman megfordul, nem nagyon tudnék neki mit mondani... Hát ezt nem nagyon lehet megkockáztatni a tekintély csorbítása nélkül. Inkább akkor Jason. Persze az is lehet, hogy ő is kinevet, de az egészen más, mert nála lehet hivatkozni a szakmai érdeklődésre, meg a tudományra.

 Tudományos megismerés, talán erre hivatkozva én is csináltatok egy EEG-görbét. Ez már tiszta röhej. Annyira azért nincs szükségem a nőkre. Mert ahogy Jason szövegéből kivettem, valami nő van a dologban, vagy ha nem is az, de intenzív örömet lehet tőle kapni. Ott van nekem az eroto-flastrom, meg a vibrátoros tapi-matrac. Persze ezek megvannak a többieknek is, és terjednek olyan mendemondák, hogy még más is, mert sok tiltott dolog kóborol kézen-közön. Hiszen mindenhol vannak ügyes technikusok, akik arany kezükkel csodás dolgokat bűvölnek össze! Nálam is fordult már meg páciens, akit én szabadítottam ki - teljes titoktartás mellett -, valami csodásnak mondott masina bűvöletéből.

 Tudnék mesélni, de nem érdemes, mert az egyik hajózó kollégám már mindezt megírta egy tanulmányban. Pótszerek zárt közösségekben. Irigylésre méltóan sok kiadást ért meg ez a szigorúan orvosi könyv. De lehet csak annyi van a probléma alján, hogy én is szeretnék ott állni a tat végén és órákig érezni azt a valamit. Jason még nevet is adott neki - biztos ő is kipróbálta -, mert csak így tudhatott annyit, hogy meg is nevezi: Eros feedback. Nagyon tudományosan hangzik. Bár ha jobban utána gondolok... még tanulmány címnek is megtenné, Eros feedback, ízlelgetem a címet, talán két kiadás. Persze szigorúan tudományos alapon.

 Addig tépelődtem magamban, amíg Norman eltűnt a kanyarban, tehát utána nem mehettem. Mondjuk, odaérek és látom az összegabalyodott társaságot, amint különböző magasságokban... Még valaki az én elhelyezkedési magasságom után érdeklődik. Az pedig kényelmetlen lenne. Marad inkább Jason.

 De előtte visszamegyek a kabinba, jól letusolok, és bereggelizek. Utána más színben látom a világot. Esetleg a vibrátoros tapi-matrac, majd meglátom, mihez lesz kedvem.

 Aztán jöttek a napi apró gondok, munkák, és elmaradt Jason meglátogatása, ráadásul azzal sem tudtam foglalkozni, mi történik a tat környékén. Még az is kiment a fejemből, hogy Jasont láttam a kis sámlival. Hónap vége volt és mindenféle statisztikával kellett tömnöm a számítógépet. Mert ha mindenki egészséges, akkor valamit azért kell produkálni, hagyni valamit az utókorra, én a statisztikák tömkelege mellett maradtam. Majd megállapíthatják, hogy ennél egészségesebb hajó nem közlekedett az univerzumban, amióta világ a világ, és még három nap!

 Talán el is feledem a dolgokat, ha az egyik nap nem találok egy kis csomagot a fülkémben. Először azt hittem, valami vizsgálati anyag. De amikor kibontottam, egy levelet is találtam benne, a szerkezet mellett:

Kedves Doktor!

 „Tudom, mennyire szemérmes, ezért így küldöm ezt a kis ajándékot, ne érezze azt, hogy le van kötelezve. A legújabb kutatásaim eredménye. Tudom, egy férfinak szüksége van ilyen apróságra. Használja egészséggel. A kapcsoló felépítése olyan mint a tapi-matracé, a sorrend is az. Kellemes szórakozást, és jó egészséget. Persze számíthat a teljes diszkréciómra...”

Norman.

 Ezt nagyon furcsálltam, Normant mindig komoly illetőnek ismertem, fel nem tételeztem, hogy ilyen dolgokkal foglalkozik. A készülék csillogó volt, precíz és célszerű. És a kapcsoló tényleg egy tapi-matracé volt. Még vacakolni sem kellett, mert a matracot ismertem. De inkább eltettem estére. Mert úgy van az, ha az ember kicsit maga akar lenni, valakinek pont akkor támad problémája. De a statisztika arra azért jó volt, hogy tudtam belőle, éjjel kettő és négy között szinte soha nem szokott semmi sem történni.

 Mit mondjak, csak dicsérni tudom Norman precizitását. Sokféle szerkentyűvel találkoztam már, nem de ez nem afféle tákolmány volt, hanem igazi gép. Nem csak végezte a dolgát, de közben zenélt is. Egymaga felért az eroto-flastrommal és a vibró-gyurmóval, csak azt tudom újra mondani, csoda! Azon gondolkodtam épp mivel fogom ezt meghálálni Normannak, amikor furcsa kis kattanást hallottam, utána pedig Norman hangját:

 Most figyeljen, doki! Tudja, én nem szeretem a tréfát, de azt sem, ha valaki leskelődik utánam és én mindig mindenkinek megfizetek. Egészségére, doki!

 Mire észbe kaptam és megszabadultam volna a készüléktől, már késő volt. Az hagyján, hogy úgy éreztem, mintha húsz patkány rágna, de azt is tapasztaltam, hogy egy hatalmas kígyó belülről is meg akar velem ismerkedni. A kígyó jéghideg volt, és erőszakos. Arra gondoltam most már ordítani kell. De furcsa lett volna beleüvölteni az éjszakába. Összeszorítottam az öklömet, meg a fogamat, és vártam, de a szerkezet begörcsölt. Körbenéztem, szerencsére a kabinomban volt az egyik hipnorobot. Utasítottam, hogy kábítson el, és utána nagyon óvatosan szabadítson meg ettől a szerkezettől. Kétszer is el kellett ismételnem a parancsot, mert összeszorított fogakkal nem lehet túl értelmes utasításokat adni.

 Aztán arra ébredtem, hogy az ágyamban fekszem egy hatalmas hűtőkötéssel az ágyékomon. És azon gondolkodtam, hogyan fizetek ezért vissza Normannak. Persze az is eszembe jutott, biztosan félreértett és rosszabbul is járhattam volna. A békülékeny gondolatokat a kábításnak tudtam be. De azt is éreztem egy ideig nem leszek párbajképes.

 Aztán minden lassan megoldódott. A többiek úgy tudták, hogy a robotok ellenőrzése közben kisebb baleset ért. Nem tudom ki terjesztette, de sejtettem. Amikor aztán felgyógyultam, annyira, hogy már az eroto-flastromhoz is kedvet kaptam, eldöntöttem, elmegyek Jasonhoz, és végére járok a dolgoknak.

 Jason nagyon udvarias volt velem, egyszer ugyan kis mosolyt véltem látni a bajsza alatt, de lehet, csak a túl éber lelkemnek tűnt somolygásnak. Majd az udvarias körök után odaültünk a vidiköd elé, és Jason felsorakoztatta mindazt, amit tudott, vagy tudni vélt. Bevallotta - mint páciens a doktornak -, ő is kipróbálta azt a valamit a tat végén. Csak úgy valaminek nevezte, mert semmi konkrétat nem tudott róla. Rosszallását fejezte ki, mert a hajón már mindenki kipróbálta és nem értik, én még miért nem mertem.

 Mert Dávid nem csak EEG-ket készít, hanem az egyik robottal csináltatott egy csinos állványzatot is, ahol mindenkinek bejelölt fekvőhelye van - szöggel és iránnyal -, mert csak így igazi az élmény. Jason vidám kacsintás közben megemlítette, hogy az én helyem is be van jelölve, egyelőre csak úgy találomra, de lehet pontosítani. És még azt is elmesélte, hogy neki van egy elmélete erről az egészről. Nem biztos, de talán van benne valami. Szerinte az Eros feedback arra vezethető vissza, hogy a Cors-féle fénygenerátorokat külön számítógépek vezérlik. De ezeknek inkább gyorsaknak kell lenni, nem precízeknek, ezért ide mindig máshonnan kiselejtezett gépeket használtak - mert most is nagyobb volt az erkölcsi kopás, mint a technikai -, itt a nyomott térben aztán jól elvegetálnak és gyorsan vezérelnek. Beszereléskor valaki nem tisztította ki a gép memóriáját, hanem úgynevezett lassú, Tanatos programot használt, így a memória részletekben alakul át. És utána kutatott, hogy a gép valamikor egy klinika-komplexum gépe volt. Főleg nemi eltévelyedések diagnosztizálására használták. Minden aberrációt fel tudott térképezni. Még arra is képes volt, hogy a diagnózisokból, adatokból soha nem volt betegség diagnózisokat hozzon létre. És talán odabent valami szivárgás érhette, ez munkájában nem zavarta, de az adatai valahogyan kijutnak a folyosó terébe, és az emberek érzékelik. És a memória nem törlődik, hanem még azok emlékeiből is felhasznál, akik arra vetődnek, így kialakul egy oda-vissza kapcsolat.

 Arra kértem, mondana valamit arról is, mit lehet ott látni, tapasztalni, miért töri mindenki magát. Hiszen a hajó tele van pótszerekkel, fantó kazettákkal, meg minden egyébbel. Mi az a többlet, amit ott lehet megkapni?

- Az, ami ott van - mondta elgondolkodva -, több mint ezek együttvéve, semmihez nem hasonlítható. Nincs az a szerkentyű, ami felérne vele. Megint furcsa kis mosolyt láttam bujkálni a bajsza alatt, vagy csak fantáziáltam? Aztán, hogy mindenkit megnyugtassak, elmentem és Dáviddal készítettem egy EEG-t, szigorúan csak a tudomány érdekében, de nem mondtam, hogy mikor és hogyan akarom felhasználni, ő meg nem kérdezett, csak konstatálta, hogy az előzetes számításai egészen jó megközelítések voltak.

 Három napom ment rá a gondolkodásra, de aztán megvilágosodtam. Közben csak úgy mellékesen elmentem arrafelé, és csakugyan ott volt a csillogó állványzat, de napközben senki nem vette igénybe. Azt is hallottam, hogy a látomások este 10.32-kor kezdődnek és hajnali 4.52-ig tartanak, és ez minden alkalommal pontosan ismétlődik. Tehát egy éjszakát kell szabaddá tennem. Már meg is volt a tervem, hiszen egy orvos sok mindent megtehet, amit mások nem, csak nagyon ritkán kérdik meg, mit miért csinál. Amit ő mond, azt mindenki elfogadja.

 Tehát arra hivatkoztam, hogy a legénységet kissé fel kell erősíteni, ezért mindenki, aki nem volt szolgálatban, a vacsorájához kapott egy tablettát. De nem csak úgy mellé - mert akkor talán nem veszi be -, hanem bele. Így volt biztonságos. Mert nem minden tablettát vesznek be, amit az orvos rendel.

 Amikor az egész hajó erősítő álomra hajtotta a fejét, és a folyosókon halk hortyogás lengedezett, elindultam esti felfedező utamra. Aki szolgálatban volt, az nem ért rá, legalábbis engem nem tudott zavarni. Teljes volt a csend, a hortyogást leszámítva.

 Felkapaszkodtam a legfelső polcra, mert az én nevem oda volt címkézve. Mint észrevettem, mindenkinek megvolt a helye. A polcon egy piros vonal futott végig. Először nem értettem, de aztán rájöttem, hogy a nyíl irányába kell tenni a fejemet, és végigfeküdni a vonalon. Amikor kényelmesen elhelyezkedtem megnéztem az órámat. Már bőven adásidőben voltunk, de arra már nem emlékeztem, hogyan eresztettem vissza a kezemet.

 Hirtelen eltűnt körülöttem minden, a hajó sem volt már és a csillogó polc sem, amin feküdtem. Éreztem, amint jön felém, nőre számítottam, de észrevettem azt a furcsaságot, hogy nincs neme. Nem tudnám, megmondani miből jutottam erre a következtetésre. Körbevett és bemutatkozott.

 Tudom, te vagy a hajó orvosa, a legóvatosabb Vadász. Ha meg akarsz nevezni, szólíthatsz Kozmikus Cuppantónak a szó mindenféle értelmében. Persze ez nem a csókos természetemre utal. Jártomban-keltemben inkább élményeket cuppantok. Most ti vagytok a legnagyobb fogásom. Sok érdekes találkozásom volt eddig, de ti vagytok a legjobbak. Vadászok és Erotománok. Ez egyik sem sértő. De titeket igazán csak ez a két dolog érdekel, de össze is keveredik bennetek. Furcsa és érdekes élményeket gyűjtöttem tőletek, és attól a géptől is, ami a páncél mögött van. Szerencsére még sok mindent "tudott". Gazdagon terített asztalról lakmározhattam. Most majd elvonulok, és szellemi emésztésbe kezdek. Nagyon köszönöm, hogy te is eljöttél hozzám, elhoztad az emlékeidet, élményeidet. Mert nem szeretem az erőszakot, te is tudod, hogy az megváltoztatja az élmények, színét, ízét. Bár mindent erőszakkal is be tudtam volna gyűjteni. De hát én gurmand vagyok. A mennyiségnél fontosabb, a minőség. Végtelen univerzum, hogy én meddig fogok emésztgetni.

 És most kérlek, helyezkedj el kényelmesen, mert ha már elhoztad nekem mindazt, amivel megörvendeztettél, most én is viszonzom. Most cserélünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha minél jobban együttműködünk.

 Hirtelen fény lángolt fel a testemben és az agyamban, forró borzongások futottak idegeimen. A Föld legszebb női szerettek, kívül-belül. Bársonyos kezeik simogattak, szájuk csókolt. Emésztő lobogás voltam. Forró gejzírek lövelltek fel és áradtak szét bennem. Majd hirtelen minden elcsendesült, testemet-lelkemet tisztára söpörték. Ernyedten feküdtem, szinte belesimultam a polcba. Úgy éreztem, talán csak évek múlva tudok megmozdulni. De a gondolatra is fájt minden tagom. Csak feküdtem és nagyokat lélegeztem, és bámultam a semmit, ami kitöltött. Fényes, üres sötétség kavargott bennem.

 És ekkor jött ő. Érzékeltem, hogy nem önző, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire odaadó. Arra hivatkozott, hogy a megosztott gondolatok sokkal értékesebbek. Tapasztaltam, ebben igaza van. Magáról mesélt, arról az útról és élményekről, amiben eddig része volt.

 Éreztem, a kék csillagok csápos lényeinek szerelmét. Milyen az, mikor tíz bardian hosszú időre egymásba olvad, közben pedig az élmények és az érzéseik ide-oda áramlanak. Megtapasztaltam, hogy a végai nagy számító oszlopok milyen élményeket tudnak produkálni akár a gondolataik mellett, vagy egy erősebb energia-kitörés hatására. Közben Ő figyelmeztetett, hogy csak tompítva érzek mindent, mert eredeti hatásában nagyon erős volna, és nem mindig elviselhető.

 Majd jöttek a vibráló felületű solyinok, egy vörös bolygó óceánjában élnek, és a mindenség megismerését szexuálisan is meg tudják fogalmazni. Ezt hívják minőségi ismeretszerzésnek.

 Vagy a Raibon gyűrűs rendszerének lakói, akik a szeretkezést művészetnek ismerik el, és a legnagyobbak nem csak az utódokat szaporítják, de átörökítik bennük tudásukat is. Vezetőik a legnagyobb tudósok, művészek, és a vezetés genetikailag öröklődik. De meghatározott szakaszok idején mindig kiválasztanak egy alapegyedet és azzal frissítik fel a vonalat.

 Közben rájöttem, hogy a kozmoszban a szex nincs különválasztva, hanem egy a tudományok között, mint mondjuk nálunk a csillagászat, vagy a fizika, a világ megismerésének egyik eszköze, formája. És a nemek sincsenek ennyire kötötten meghatározva, mint a Földön.

 Ő mondta is, hogy mi azért vagyunk érdekesek, mert a sok kötöttség és gát rengeteg érdekességet, furcsaságot alakított ki nálunk. Mert úgy élünk, mintha a szex nem az alapélmények közé tartozna, de furcsa mód minden cselekedetünket az vezérli. Azt is megemlítette, mások is így kezdték. Mert például a galaxis központjában élő setrenek, akik most a tudomány csúcsain vannak, fejlődésük kezdetén egyszerű mocsárlakó lények voltak, akiket az emelt fel, hogy a lápvidék kezdett felmelegedni, s ezért szervezetükben újfajta hőemésztő sejtek keletkeztek. Persze még iszonyúan sok idő telt el, mire a rendszereiket teljesen átszervezték, és tudományukat átszőtte a nemiség. Elveik szerint a világot csak ösztönökkel lehet megismerni. Persze itt ne csak a földi ösztönökre gondoljak, figyelmeztetett ő, hanem valami minőségileg emelkedettebbre. De a gyökere ez.

 Még sokat mesélt, agyam, testem tele volt élményekkel, képekkel. Arra gondoltam, ha felébredek, minden elmúlik, mindent elfelejtek. Akkor pedig mit sem ér az itt szerzett tudás. De ő ígérte, hogy az élmények az idő múltával inkább erősödnek és részletesek lesznek, nem halványulnak. Pont fordítva, mint a ti emlékeitek, tette hozzá.

 Éreztem, közel a búcsú ideje. Újra körbevett és búcsúzóul olyan élményben részesített, amelyre nincsenek szavak, és közben elmosódtak a köztünk lévő határok. Teljesen ő voltam, ő teljesen én volt. Nem talmi élményt adott, éreztem, most sikerült megismerni őt, teljes valóságában, s végül a testem, a tudatom szinte szétrobbant. Majd lassan visszahulltam magamba, és újra megszülettem. Ez már egy másik doktor volt, és egy másik élet. Közben távolodott tőlem és én szomorú voltam, mert minden búcsúzás szomorú, pedig tudtam, míg élek, mindig velem lesz. És a boldogság is.

 Felültem az alacsony polc szélére. Egy ideig nézelődtem ebben az új világban. Úgy meredtem az üres folyosóra, mintha soha nem láttam volna. Még mindenki aludt. 4.10 volt, tehát a mai adás sokkal hamarabb ért véget. Lekászálódás közben vettem észre, hogy nem voltam egyedül, pedig körültekintőnek hittem magam. Norman ébredezett. Most nem volt nála a kis sámli, de nem is volt rá szüksége. Amikor teljesen felébredt, rám nevetett, a vállamra tette a kezét és elindultunk a kabinom felé. Bocsánatkérések közben megnyugtatott, hogy ajándékát pár átállítással meg lehet javítani és akkor csakugyan igazi ajándék lesz. Mosolyogva megköszöntem neki, de közben arra gondoltam, hogy ő most valahol távol lebeg a mindenségben, ám mégis mindig velem lesz, amikor akarom.

 Amikor a kabinba léptünk, Normanra néztem, miközben az ajándékát csomagolta. Arra gondoltam, ha együtt voltunk a polcon, akkor az élményünk is ugyanaz lehetett. De ő válaszolt a ki nem mondott gondolatra. Csak sejtette, hogy miket látok és érzek, mert a saját élményeivel volt elfoglalva. De úgy gondolja, mindketten nagyon más élményt kaptunk, talán csupán az öröm és a boldogság volt egyforma. Közben helyreállította a szerkentyűt, és békülékeny mosollyal nyújtotta felém, és még azzal is megtetézte, hogy furcsa, kisfiús mosollyal azt mondta.

- Tudod, doki, én most már másképpen látok és élek meg mindent. Megérte!

 Mosolya elenyészett és egy kézfogás után elhagyta a kabinomat. A dolgozószobának kinevezett fülkéből zajt hallottam és amikor benéztem, láttam, a nyomtató őrületes sebességgel dolgozik. Nem tudtam, mit csinál, vagy ki biztatta fel. Elhalasztottam a kérdés megválaszolását, inkább elmentem letusolni.

 Ahogy a forró vízsugarak simogatták testem, újra hallottam az ő hangját s, éreztem a simogatását. Boldog voltam. Arra gondoltam, mindazokat az élményeket, meg a tudást, amit tőle kaptam, memóriakristályokra rögzítem, így a statisztikákon túl is hagyok valamit az utókorra. Nevetést hallottam, de ahogy döbbenten körbenéztem, nem láttam senki. Majd az ő hangja csendült fel.

- Már megelőztelek. Le is fordítottam, sőt tudományos magyarázatokkal is elláttam. Hiszen megismerkedtünk, azt is mondhatnám, barátok vagyunk.

 Elzártam a vizet, közben egy baráti hátbavágást éreztem. Persze tudtam, hiába nézek hátra, nincs ott senki.

 Amikor visszamentem a kabinba, már nem működött a nyomtató, minden szépen össze volt rendezve. Belelapoztam, olvasható volt. Mintha én írtam volna. Úgy látszik, jobban megismert, mint feltételeztem. Ahogy így nézelődtem, megint eszembe jutott, hogy ekkora anyagnak cím is kellene. Jason névadása és magyarázata jutott eszembe az Eros feedback-ről. Milyen furcsák az emberek, azt is megpróbálják magyarázni, amit nem is értenek.

 Összecsuktam a nagy papírhalmot. Ahogy a borítóra néztem, lassan alakultak a betűk egymás után. Eros feedback. És az ő távolodó nevetését hallottam.